Pajzsok

A gyalogoskatonák leginkább a nagy, egésztestes pajzsokat részesítették előnybe. Ez már így volt a római korban, hiszen a légiós katonák is a nagyméretű scutum típusú pajzsot használták.

A 14. században különböző formájuk lehetett: ovális, téglalap vagy épp ívelt, háromszög alakú is. A méretük is különbözött, de a legtöbb talptól hastájékig vagy mellkas aljáig ért.

Talán az egyik legismertebb forma. Kimondottan a lovagok használták, erre festették fel címerüket. Nagy valószínűséggel a normann csepp-pajzsokból alakult ki, sokkal kisebb és szögletesebb lett, de megtartotta a háromszög elrendezést.

A 13. századtól megfigyelhetjük, hogy egyre hegyesebbek, szögletesebbek lettek a pajzsok a nyugati országokban. Azonban a keleti és déli területeken továbbra is megmaradt, az archaikusabb kerek forma.

A kerek és oválsi pajzsokat elsősorban a lovasnépek használták, hiszen a sarkos vagy hegyes kialakítás könnyen megsebezhette a lovakat, illetve nehéz is lett volna használni lóháton. Hiszen nem azt a harcmodort folytatták, mint a nyugati lovagok, akik kopjával előre szegezve rohamoztak az ellennek, hanem többet forogtak a lovakon.

Az ökölpajzs egészen kisméretű. A pajzstesten egy dudor, ún. umbo található, ahol a pajzstest lyukas volt. Ezt a lyukat szelte át egy markolat, így lényegében a pajzsdudorban fogták a pajzsot egy ökölbe szorítva. Ilyen stílusúak voltak a 10.-12. századi normann/„viking” pajzsok is, csak nagyobb méretben.