Skip to main content

Haditorna

Mivel győzhetünk le egy lovagot? Milyen fegyverek léteztek és hogy harcoltak velük?

Fight
orom
Lovagok, zsoldosok, parasztok fegyverbe!

Az egyik legrégibb tevékenységünk, ezzel indult az egyesület karrierje. Az idők során, mint sok más is, ez is változott, többrétű lett.

Az egyesületünkben a különféle társadalmi osztályok felszerelését, fegyverzetét ismertetjük. Látható: lovagi páncélos párbaj karddal-pajzssal, majd zsoldos, félpáncélos harcok, azoknak sokszínű fegyverzetével, végül a paraszti harcmodort is bemutatjuk, olyan fegyverekkel, amik különféle szerszámokból lettek átalakítva.

fight
Párbajokban és csatákban

A párbajok igen változatosak, mindig próbálunk új fegyvernemeket egymás ellen kipróbálni, illetve a különböző társadalmi osztályok is megküzdenek egymással. A párharcokon kívűl csatarekonstrukciókban is szeretünk részt venni, ahol igyekszünk megtámadni vagy épp megvédeni egy várat vagy sátortáborunkat. Csapatunk jól összeszokott tagokból áll, akik derekassan ütik az ellent és védik egymás hátát, ha kell.

Támogatóink