Távolsági fegyverek

A középkor egyik legrettegettebb fegyvere. Míg az íjászok kitaníttatása hónapokat vett igénybe, addig egy számszeríjászt kitanítani mindössze pár nap volt. Ráadásul a számszeríj jóval pontosabban, erősebben és távolabbra is lőtt egy íjnál, az egyetlen hátránya, hogy kissé lassú az utántöltése.

Szintén ősi fegyver, amit az ókorban és a középkorban is használtak. Elkészítése egyszerű, viszonylag a kitanulása is. Vadász és harci eszközként is kiváló, főleg, ha hegyes és éles dolgot lőttek ki vele.

A 14. században a Magyar Királyság területén főleg a szegény, hegyvidéki pásztornépek használták ezt a fegyvert. Hatékonysága talán nem ért sokat a páncélok ellen, de a könnyen felszerelt gyalogosokat feltartóztatta egy tömeges parittya tüzelés.

Kissé vitatott, hogy milyen formában léteztek, illetve mennyire lehetett gyakori. A dobóbaltákat valóban használták, ismert a hírhedt franciska típusú dobóbalta, amit a frank harcosok használtak a 6.-7. században.

Nos a 14. században ezek kissé módosulhattak és nem csak fa nyéllel láthatták el őket, hanem az egész fémből is készülhetett. Az elmélet szerint leginkább törött pengéket, nyeletlen bárdokat szögecseltek össze a kovácsok. Nagy valószínűséggel zsoldosok körében lehetett ismert, akik mindent összegyűjtöttek.

Szintén egy ősi fegyver, akár a bunkósbot vagy a lándzsa, illetve mondhatjuk azt is, hogy ez lehetett az ősi lándzsa, amit dobtak.

Nyugat-európai és keleti harcosok is használták. Európában inkább gyalogosan, míg a keleti nomád népek lóháton. Elsősorban vadászfegyver volt, de mint a legtöbb szerszámot és eszközt ezt is hamar, már az ókorban is fegyverként használta egymás ellen az ember.