Szintén egy ősi fegyver, akár a bunkósbot vagy a lándzsa, illetve mondhatjuk azt is, hogy ez lehetett az ősi lándzsa, amit dobtak.
Nyugat-európai és keleti harcosok is használták. Európában inkább gyalogosan, míg a keleti nomád népek lóháton. Elsősorban vadászfegyver volt, de mint a legtöbb szerszámot és eszközt ezt is hamar, már az ókorban is fegyverként használta egymás ellen az ember.
A 14. században viszonylag megkopott a népszerűsége, a talpas harcászatban inkább a 11.-12. században dominált, ám nem veszett ki. Leginkább szegény, alig felszerelt katonák voltak a kelevézvetők, akik a pajzsfalból kitörve vagy a pajzsfal mögül hajították a fegyvert az ellenre.
A kunok, illetve a keletről betelepült népek használták lóháton. Sőt feljegyzések maradtak fenn, miszerint a magyar lovagi, illetve harcos játékoknál kelevézdobó versenyt is tartottak, ami nem volt szokás a nyugati országokban.
