Sodronypáncél

A fő védelmet leginkább a fejre helyezték, illetve a másik fontos testrész a kéz volt. Hiszen az ész és a kéz teszi embert emberré. A kézvédelem mindig komoly probléma volt a csaták során, hiszen az az első ami megsérülhet, hiszen abban fogja a fegyvert a harcos. Azonban a középkori ábrákon elég ritkán látni, hogy az egyszerűbb katonák mivel védték kezeiket. Csak néhány ábrán láthatjuk, hogy talán bélelt kesztyűkkel, de ezekről nem tudhatjuk milyen vastagok lehettek, és legfőképp, hogy milyen hatékonyak, mai szemmel nézve.

A lánccsuklyák valahol a 13. század végén lettek önállók, azelőtt leginkább egybekötötték őket a láncinggel. A lánccsuklyák nem csak a fejet védték, hanem a vállakat és a mellkas felső részét is, sőt maszk résszel is elláthatták, amit le és feltudtak kötni. Alá vastag galléros bélelt sapkát húztak, tehát így magában elég jól védte a könnyebb, vágófegyvereket. Erre még sisakot is húzhattak, a lovagok zártabb, gömbölyűbb sisakot, míg a gyalogoskatonák leginkább kupaksisakokat vagy vasból készült kalap sisakokat, avagy salapokat.

Nevezhetjük sodronyingnek is, de a láncing kifejezés jobban ismert. A láncing egy elég régi páncéltípus, még a rómaiak is használták. Apró láncszemekből van összerakva, így könnyű benne a mozgás, ám jóval súlyosabb, mint egy lemezpáncél. A korai középkorban a nyugati lovagoknak ez volt a fő páncéljuk, amit hauberknek neveztek.