A lánccsuklyák valahol a 13. század végén lettek önállók, azelőtt leginkább egybekötötték őket a láncinggel. A lánccsuklyák nem csak a fejet védték, hanem a vállakat és a mellkas felső részét is, sőt maszk résszel is elláthatták, amit le és feltudtak kötni. Alá vastag galléros bélelt sapkát húztak, tehát így magában elég jól védte a könnyebb, vágófegyvereket. Erre még sisakot is húzhattak, a lovagok zártabb, gömbölyűbb sisakot, míg a gyalogoskatonák leginkább kupaksisakokat vagy vasból készült kalap sisakokat, avagy salapokat. A lánccsuklya talán tovább maradt divatba, mint a láncing, hiszen remekül védte a nyaki tájékot, ami igen fontos volt egy ütközetbe.
A láncfátyol a sisakra szerelt sodronypáncél, úgy is nevezik, hogy avantail. Sok formája ismert: A nyugati lovagok úgy szerelték fel, hogy minden irányba védjen, de az arcuk nagyrészét szabadon hagyták, inkább a vállukat, mellkasukat takarta akár a lánccsuklya. A keleti népeknél előfordult, hogy csak a tarkójukat védték, de gyakoriak a „láncmaszkok”, ami védte az egész arcot. Elmondható, hogy mind egyedi stílusú lehetett, mindenki más módon oldotta meg, hogy miként védje a fejét, arcát.
