A fokos leginkább lovasfegyver volt, ugyanis jóval hosszabb volt a nyele, mint egy szekercének. Remekül lehetett használni egykézzel lóháton forgatva, illetve talpas harcnál kétkézzel is hadakoztak vele. A hosszú nyelével jól lehetett védekezni, illetve távolra tudtak vele ütni.
A fej része speciális, hiszen két különböző vége volt: Aminek az egyik része balta volt, a másik része fok (avagy egy hegyes tüske vagy csőr) azt fokosbaltának nevezték, majd, aminek az egyik vége bárd, az fokosbárd, de létezett még fokoskalapács is.
Hasonló történetet jár be, mint a szablya, avagy a kunok honosítják meg ismét a Magyar Királyság területén. A gyorsasága és a lyukasztó képessége népszerűvé tette még a 15. században is, hiszen lóháton, nagyerővel még a páncélokat is képes volt átlyukasztani. Ebben a korban már előfordultak fémnyelű fokosok is, amikkel még nagyobbat tudtak súlytani.
