Leginkább a 14. században kezdtek megjelenni a különféle páncélelemek. A korábbi időkben a láncing biztosította ezt a föladatot, és csak elvétve hordtak egy vállvértet vagy könyékvértet. A kovácsmesterség fejlődésével azonban egyre többen áttérek a lemez kiegészítőkre, hiszen sokkal könnyebbek voltak és jobban védték az ütéseket, szúrásokat.
Vállvért
A vállvértek viszonylag koraiak, a középkor első ilyen jellegű páncéljai az ailette-ek voltak. Ezek négyzet vagy téglatest alakú falapok, amiket gyakran a címer ábráival, színeivel láttak el. Az ailette-ket láncingre kötötték és védte a vállakat, illetve a felkart. A 14. században megjelentek a fémből készült vállvértek. Ezek lehettek egyszerű kerek, korong formák vagy cseppformák, amik domborúságuk miatt jobban követte a váll vonalát, így könnyebben siklott le róla a vágás, ütés. Majd a 14. század végén ezekhez lamellákat erősítettek, így létrejöttek a rákozott vállvértek, amik még nagyobb védelmet biztosítottak és követte a felkar vonalát is.
Könyékvért
Akár a vállvért ez is nagyobb változáson esett át. A 14. század előtt egyszerű fém vagy bőr korongok lehettek, amiket hozzákötöttek a láncinghez vagy a gambesonhoz. Ezek is jól védték a könyököt, ám a hajlatot kevésbé. Így a 14. században megjelentek az egész gömbölyű könyékvértek, amik pántként símúltak a kézhez. Ezeket ellátták egy-egy szárnnyal, ami előszőr leginkább egy fém korong lehetett, ugyanis ez védte a könyékhajlatot a vágástól, ütéstől.
Alkarvédő
Az alkarvédők többféle típusa is jelen volt a középkori harcosoknál. A bőrből készült alkarvédőket leginkább az íjászok használták a bal kezükön, ami védte őket az íj idegétől, ami végig húzhatta az alkart rossz tartás során. A nyugati páncélzatnál olyan bőr alkarvédők léteztek, amiket elláttak fémlemezekkel, ezek az ún. visby páncélok, amik többsége a skandináv és germán területeken jellemző. A keleti páncéloknál a bazuband féle alkarvédők voltak elterjedve, ami fémből volt. Védte az alkar külső részét, egészen a könyékig kinyúlt, illetve a csukló részt is védte, tehát minimum két fémlemezből alakították ki.
Karlánc
A 14. század végén Itáliában jött divatba, főként a zsoldosoknál. Ez egy olyan összekötött karvért volt ami védett a válltól egészen az alkarig. Leginkább vágások ellen volt jó, megfékezte a támadó fegyver pengéjét. Nagy valószínűséggel kissé silányabb anyagból készülhettek, mint a lovagok páncéljai, de a célnak megfelelt. A 15. században válik széleskörűen ismerté az egyszerűbb gyalogoskatonáknál.
Teljes karvért
A 14. század végén a különálló páncélelemeket összekapcsolták. Ez történhetett lemezzel, de visby típusú bőr-lemez formájában. Egy teljes karvért természetesen drága lehetett, illetve tudni kellett összerakni, hogy mozgékony legyen, de mégis erős. A későbbi századokban annyira kifejlesztették, különféle redők segítségével a teljes vértezetet, hogy a sodronypáncél szinte teljesen megszűnt.
