Skip to main content

Gambeson

gambeson átalvető

Tehát a gambeson egy olyan vastag, steppelt védőöltözék, amit a páncélzat fölé húztak vagy szegényebb katonáknak ez volt az egyetlen védőöltözéke. Ezt leginkább a Maciejowski Biblia képeinél figyelhetjük meg, hogy a katonák magasgallérú, merev, steppelt harcikabátokat hordanak, avagy gambesont.

Ám ez a forrás a 13. századból való, a 14. század második felében kezdték elhagyni ezeket a nehéz vastag kabátokat, a gyalogság páncélosodásának köszönhetően inkább az aketonoké volt a főszerep. Azonban a lovagság körében megmaradt a gambeson, sőt divatosabbá is tették.

 

Bélelt átalvető

Talán az egyik legegyszerűbb gambeson fajta, amit hordhattak szegényebb lovagok és egyszerűbb katonák is. Oldalt kellett összekötni, így jóval egyszerűbb volt felhúzni a páncélzatra. Megfigyelhető a 14. században, hogy a harci köntösöket miként kezdték el átalakítani. Állítólag az első lemezvértek, avagy brigandine-ok is egy átalvetőből alakulhattak át, úgy hogy páncéllemezeket szögecseltek a ruhára. Tehát egyáltalán nem ritka az a jelenség, hogy egy ruhadarabot átalakítottak, kitömtek a védelem miatt.

Pourpoint kabát

Akár a bélelt átalvető, ez is egy létező ruhából alakult át. A pourpoint kabát eredetileg egy módosabb gombos polgári kabát volt, ami kissé jobban kitömve remekül szolgált az ütközet során is. Ezeket a kabátokat leginkább lovagok használták és a mellvértezet fölé húzták, így a középkori ábrákon jól látható, hogy divatos homokóra alakot adott a viselőjének. Drágább, színes anyagból készítették, nem egyszerű nyersvászonból készült, mint az egyszerűbb katonáké.

Támogatóink