A bélelt sapkákat a középkorban leginkább a lánccsuklyák és sisakok alatt hordták. A fém páncél védett a vágások és szúrások ellen, viszont nem nyelte el az ütést, így egy párnázott ruhára volt szükség, ami tompította azt. Ezek a sapkák alapfelszerelésnek számítottak a középkori katonák körében.
A textil páncélok vagy lágypáncélok legtöbbje steppelve volt. Két réteg közé tömő anyagot raktak (szőrt, nemezt, hulladék ruhaanyagot) és levarrták azt sűrűn, avagy steppelték, hogy a tömés el ne csússzon, illetve a varrásoknak köszönhetően ezzel kaptak egy strapabíró ruházatot.
Két fajtája ismertebb a 14. században:
a.) Bélelt főkötő
Az egyszerű vászon főkötő szabása alapján készült, illetve annak a bélelt változata. Egyszerű kupaksisakokhoz, salapokhoz használták, ugyanis az volt az egyszerű, szegényebb katona fejvédelme. Remekül lehetett a fejet mozgatni benne, és kellőképen szellős is volt, ami nem elhanyagolható, ha meleg időben küzd a viselője.
A felűről jövő ütéseket remekül tompította, ám az oldalsókat vagy a nyakra irányuló ütések és vágások ellen nem volt jó. Ezért sokszor magas gallérokat használtak a harcikabátokon.
b.) Galléros bélelt sapka
A tehetősebb zsoldos katonák és lovagok leginkább a galléros sapkákat használták. Náluk előfordult már a lánccsuklya vagy a sisakra felszerelt láncgallér, avagy az avantail. Jóval nehezebben lehetett mozgatni benne a fejet, és kevésbé volt szellős, ám sokkal jobban védett, sőt a vállakat és a mellkas felső részét is.
