Skip to main content

Harisnyakötő

Az egyik legkisebb és legfinomabb öv fajta a középkorban. A férfiak és nők egyaránt a térdhajlatuknál viselték, hogy megfogja a harisnyát. Ezek a szíjak, övek nem csak bőrből készülhettek, egyszerű madzag is lehetett, de elég elterjedtek voltak a szövött szalagok, illetve a gazdagok selyemszalagokat is használhattak.

Férfiak esetében arra is jól szolgált, hogy térdig lehajtva megfogja a harisnyát, így szellősebbé tették az öltözéket. A nők esetében a harisnyakötő férfiak számára tabu téma volt, illetve elég intim viseletnek számított. Az angol Térdszalagrend erről a viseletről kapta a nevét, ugyanis III. Edvárd király Joan of Salisbury grófnőről a kék térdszalagja leesett egy táncmulatságon. Az eseten a vendégek igencsak jót mulattak, azonban a király megvédte a grófnőt, mégpedig úgy, hogy úgy tett, mintha övé lenne a szalag és saját lábára kötötte, majd kijelentette, hogy: „Rossz, aki rosszra gondol.”

Támogatóink