Talán az egyik legnehezebb kérdés, hogy a középkorban a nők milyen lábbelit hordtak. Ugyanis a középkori ábrákon a ruháktól takarva vannak a cipők, hiszen az akkori illem úgy tartotta, hogy a nők nem mutogathatják a lábukat.
Nagy valószínűséggel a csatos „topánka” féle cipők lehettek divatban, illetve a csekély felmaradt leletek alapján ezt feltételezik. Talán előfordulhattak magasabb szárú cipők is, ha az idő hidegre fordult.
Az egyik legismertebb cipőfajta a 14. század második felében a hosszúorrú poulaine cipők, amiket úgy is hívnak, hogy „krakkói cipők”, ám csak a gazdag udvari népnél fordult elő. Ezeket férfiak és nők egyaránt használták, annyi különbséggel, hogy a férfiaké valamennyire magasabb szárú lehetett.
A cipő jól tükrözte az arisztokrácia mentalitását, hiszen nem a praktikusságot helyezték előtérbe, hanem a pompát és a meghökkentést. Akár a túlságosan bőujjú kabátoknál vagy túl hosszú zsáksapkáknál, ennél a cipőnél is látható a túlzás, ami a gazdagságot jelképezte.
Eredetileg Krakkóban, avagy Lengyelországban kezdődött a divat, de hamar elterjedt a francia és angol területekre is. Majd változásokon esett át, még hosszabb lett az orra, sokszor felpödörték az elején, hiszen lehetetlen volt benne járni. Ez annyira elfajult, hogy végül 1388-ban V. Károly francia király rendeletet hozott ellene, ami szerint megtiltotta a viselését.
