Ebben a blogsorozatban megismerkedhetünk a leghíresebb lovagokkal, akik a 14. században éltek, és tetteikkel kiharcolták, hogy emlékezzen rájuk az utókor.
1306-ban született a burgundiai Charny erődben. Apja a vidék ura, anyja Marguerite de Joinville, akinek az apja, Jean de Joinville volt, IX. Lajos király személyes jó barátja és életrajzírója.
Harmadik fiú volt, így nem örökölhette apja birtokát, a sorsa úgy alakult, hogy földnélküli lovagnak áll. Tehetségét hamar megmutatta lovagitornákon, párbajokban. Vallásos volt, a párbajok előtt és után is imádkozott, illetve roppant istenfélő volt.
Nagyon kellemetlenül érínthette, hogy föld nélküli. Korai éveiben az látható, hogy minél több helyen próbálkozik az urak kedvébe járni, hátha elveheti egy uraság lányát, rokonát, hogy földhöz jusson. Végül 1336-ban feleségül vett egy gazdagabb nemes lányát, Jeanne de Tuchy-t. A felesége birtokán élt, de ez azzal járt, hogy apósa címerét kellett hordania, illetve hűbéresként kezelték.
Időközben kitört a száz éves háború, illetve elfajultak a francia-angol konfliktusok. Charny kapott az alkalmon, hiszen egy-egy hadjárat során saját, valódi földre tehet szert és maga urává válik ezáltal, illetve kilép az elszegényedett nemesek köreiből.
1342-ben részt vett a Morlaix-i csatában. A francia lovagság könnyen felvette a harcot az angol gyalogság ellen, majd megfutamította őket. A büszke francia lovagok így egy végső elsöprő rohamot indítottak, ami a vesztük lett. Ugyanis a meghátrált angol gyalogság egy magaslat felé vezette a lovasrohamot, ami mögött kihegyezett cölöpök várták a száguldó lovagokat. A francia lovagság nagyrésze odaveszett, illetve fogságba került, köztük Charny is.
Fél év raboskodás után szabadon engedték, azzal, hogy szerezzen váltságdíjat magának bizonyos időn belűl, mert ha nem jogukba áll letartóztatni, mint szökött rab. Ez viszonylag bevállt szokás volt akkoriban.
Geoffroi de Charny, szegény lovagként, felkeresett számos ismerőst, főleg felesége rokonságából, illetve azokat akik tartoztak neki. A francia nemesség a vesztes csatát hallva, illetve a háborús körülmények miatt nem akartak, illetve nem tudtak pénzt adni neki, amivel megvásárolja szabadságát.
Kétségbe esett, hogy mit tegyen, nem szeretett volna "rabló lovag lenni", kit törvény elé állítanak. Barátjai és a rokonság tanácsára hallgatott, akik az javasolták, hogy szálljon fel egy keletre utazó hajóra és harcoljon a kereszténységért.
1344-ben a törökországi Szmirna, avagy mai nevén Izmir kikötője felé tartott, nem kevés hadigályával. A keresztes hadjáratban résztvevőket VI. Kelemen pápa felmentette minden alól. Charny itt olyan lovagok társaságához lehetett közelebb, akik igen nagyhírűek voltak a Francia királyságban.
A meglepetés hadjárat sikeresnek tűnt, a török hadak nem számítottak a víz felőli támadásra, bár elhúzódott az ostrom. A történetírok a sok veszteségek alapján úgy állítják be, hogy a keresztes hadak nem jártak sikerrel a vizen. Bár annyira legyengítették a várost, hogy 1346-ban, két év után a szárazföldről nyomuló újabb francia keresztes sereg, minden nehézség nélkül bevette a várost.
Amikor a várost elfoglalták szárazföldről, akkor már Charny hazatért Franciaországba.
1346-ban csatlakozott Aiguillon város ostromához. Ez a vár tartotta vissza az angol oldalon harcoló flamand seregeket, hogy betörjenek mélyebben a francia területekre. Charny hősiessen harcolt, sokszor átvette a vezetést, aminek az lett az eredménye, hogy a franciák nyerték a csatát. Ez nagy győzelemnek számított. Nagyjából eközben a francia király, VI. Fülöp ekkor vett részt a Crécy vérfürdőben, amiben a hírhedt Edward a Fekete herceg győzedelmeskedett, rengeteg francia nemest levágva. A csatát elvesztve angol kézre került Calais város kikötője is.
A király hírt kapva arról, hogy Charny mekkora győzelmet aratott, nyomban kitüntette, méghozzá megtette az ősi frank Oriflamme hadilobogó hordozójává, ami Nagy Károly frank császár koronázási leple volt a legenda szerint.
Charny első feladata az volt a királytól, hogy foglalja vissza Calais város kikötőjét.
1349-ben került sor, hogy Calais felé vegye az irányt. Megismerkedett egy olasz zsoldos tiszttel, névszerint Páviai Aimery-vel, aki azt állította, hogy Calaisnál harcolt. Charny mindenről kikérdezte a zsoldost, majd megtudta, hogy az olasznál van a város egyik kapu kulcsa. A zsoldos átadta neki, majd megjegyezte, hogy egy éjszakai támadás lenne a legsikeresebb.
Charny el is indult a város felé, hogy éjszaka bevegye embereivel. Azonban az olasz zsoldos pénzért cserébe elárulta őt, így az angolok számítottak a támadásra. Az éjszakai rajtaütés kudarcba fulladt és az elárult Charny fogságba került ismét, ráadásul az áruló olasz zsoldos tiszt adta át őt III. Edvárdnak, aki rögvest Angliába küldte, hogy bebörtönözzék.
Majd egy évig raboskodott az angoloknál, mikor a frissen tórnra lépő II. János francia király hatalmas váltságdíjért ki nem váltotta. Charny amint visszatért Franciaországba felkereste az olasz zsoldost, aki egy kastélyban tartózkodott. Megkötözve hurcolta el a király katonai táborához, és követlete, hogy végezzék ki, méghozzá nyílvánossan.
Charny nagyon elkeseredett és dühös volt. Visszatérve fogságából levelet kapott, hogy felesége meghalt a nagy pestisjárványban. A lovag alig látta feleségét az idők során, hiszen hadjáratokban kellett részt vennie, örököse pedig még nem született. Az egész szerencsétlensége miatt az olasz zsoldost okolta. Charny mindig előtérbe helyezte az igazságot és az isteni igazságszolgáltatást is, így nem volt meglepő, hogy forró fejjel, szinte üvöltve követelte a cselszövő zsoldos halálát.
Második felesége Jeanne de Vergy volt, aki nagyon fiatal volt még, de a király ajánlotta neki. Hideg házasságban élt vele, nem tudta elfelejteni régi feleségét, ám sikerült örököst nemzenie. Az új felesége állítólag nagyon odaadó volt és megértette a lovag minden bánatát. Úgy tartják, hogy ezért adta fiuknak a Geoffroi, avagy férje nevét, hogy kedveskedjen neki.
1352-ben az francia király megalapította a Csillag lovagrendet, ami során sok köze volt Geoffroi de Charny-nak, hiszen ő ihlette meg. A lovag beszámolt arról, hogy III. Edvárd létrehozta a Térdszalagrendet, és az miként működik. A francia király ezen elgondolkozott, hogy neki is kell egy királyi, avagy világi lovagrend, lényegében így hűségesebbé teszi nemeseit, akiket elég sok veszteség ért a háború során.
A Csillagrend megalakult, és a király összegyűjtötte az összes francia lovagot, aki túlélte a Crécy csatát. Ekkoriban a legtöbb francia nemes elvesztette a földét, így a király kárpótlásul a rend lovagjainak fizetséget adott, illetve adományozott kisebb földterületeket.
Geoffroi de Charny ezekben az években írhatta meg a Lovagság könyve című művét, ami leírta, hogy mihez kell tartania magát egy nemesnek, lovagnak. Az istenfélő és vallásos lovagot sokan nem vették komolyan, úgy tartották régies eszmékhez tartotta magát, ami kissé már nevetségesnek tűnt akkoriban.
Edward a Fekete herceg hatalmas dúlással, fosztogatással járta a francia déli területeket, amerre járt lángokban álltak a települések. A legvészesebb hadjárata az volt, amikor Párizs felé vette az irányt. A francia király megelégelte ezeket a rablóhadjáratokat, és összeszedve lovagjait a Fekete herceg ellen indult. Az angol herceg látta a francia haderőt, ezért visszavonult, hogy nagyobb sereget gyűjtsön. A franciák nem tágítottak a háta mögül.
A francia sereg végül Poitiers közelében érte el az angol hadat. A francia király és az angol hírhedt herceg, valamint az francia és az angol parancsnokok előzetes tárgyalásba kezdtek, amiben részt vett Charny is. A francia lovag úgy vélte, hogy lovagiassan, párbaj formájában kerüljék el a csatát. Ugyanis a franciák még jól emlékeztek a Crécy mészárlásra, félt, hogy vagy a franciák vagy az angolok csapnak ismét egy vérfürdőt, ahol rengeteg ember veszti életét.
Így jegyezték fel Charny szavait:
- Uraim, felajánlom, hogy megküzdünk veletek, százan száz ellen, kiválasztva mindegyiket a maga oldaláról; és tudjátok meg, amelyik százat legyőzzük, a többiek elhagyják ezt a mezőt, és hagyjuk a vitát. Azt hiszem, így lesz a legjobb, és Isten kegyes lesz hozzánk, ha elkerüljük a csatát, amelyben annyi vitéz férfiú elesne. -
Charny régimódi, már-már nevetséges lovagi kijelentését elutasították, illetve gúny tárgyává is tették. János francia király bízott a győzelembe. A tárgyalás után elindította a hadát az angolok ellen. Charny ott küzdött az utolsó lehelletéig védelmezte a legendás hadi zászlót, jelezve, hogy a francia sereg nem hátrál és kitart.
Mint tudjuk a poitiers-i csata hatalmas francia vereséggel zárult. János francia király kénytelen volt megadnia magát. Geoffroi de Charny hosszadalmas és fáradságos küzdelem során vesztette az életét. Úgy találták meg a holttestét, hogy a hadi lobogót tartotta szorossan, nem engedve angol kézbe.
A csatát követően Charny holttestét egy közeli ferences kolostorba temették el, majd 1370-ben kiásták és Párizsba szállítva ünnepélyes temetést kapott, emlékezve a legbátrabb, leghűségesebb lovagra, aki hősként esett el.
