A középkor egy igen nehézségekkel teli korszak volt, akármennyire színezzük és romantizáljuk lovagtörténetekkel, legendákkal, szerelmes történetekkel.
Az emberek többsége betegségben halt meg vagy háborúk jutatták őket szegénységbe, éhezésbe. Talán nem meglepő a túlnyomó vallásosság, hiszen végső keserűségükben csak az Istenhez, szentekhet tudtak imádkozni, hogy kisegítsék őket a bajból.
Nos voltak akik csak imádkoztak és voltak akik útra keltek. Az utazás viszonylag nem volt olyan egyszerű és gyakori mint manapság. Egy ember leélhette úgy az életét, hogy ki se lépett a földesúr birtokáról. Egy távolról jött utazó bármit mesélhetett, valószínűleg elhitték. A vándorokat megvendégelték, cserébe híreket, utazásai élményeit kellett elmesélnie, aminek lebilincselőnek kellett lennie, ha jól akart lakni.
A zarándokok és vándorok több okból kelhettek útra. A 14. században elmondható, hogy leginkább szent ereklyéket látogattak meg, főleg Itáliában vagy a Szentföldön. Hittek abban, hogy az ereklyék gyógyulást hoznak, segítik a hozzátatozóikat, útmutatást adnak, illetve megváltozik az életük, ha megérintik a szentek relikviáit.
Ismertek még az íródeákok vagy novíciusok (szerzetesnövendékek), akik vándorútra indultak, hogy pénzért, étel-italért vagy önként szolgálatot tegyen egy-egy helyen ahol szükség van rájuk.
A zarándokláshoz, illetve vándorláshoz jól fel kellett pakolni. Szükség volt minden olyan eszközre az embernek, hogy életbe maradhasson. Bár a zarándokok előtt mindig nyitva volt az egyház kapuja és megérkezvén egy településbe megalhattak egy rendnél, sőt még ételt is kaptak, azonban nem volt mindig ilyen szerencséje egy vándorlónak. Tehát fel kellett készülniük minden időjárási és alvási körülményekre.
Zarándokunk viszonylag könnyen van felszerelve. Láthatjuk, hogy az alapöltözete fölé egy gyapjú köpenyt húzott, ami strapabíró és kényelmessen meleg. A köpeny fölé csuklyát húzott, ami szintén gyapjúból van. Az akkori csuklyák gallérosak voltak, így tudta melegen tartani a viselője melkasát, hátát, illetve elég zárt volt a nyaknál is.
Fején egy nemezkalap, ami az egyik legegszerűbb nemez fejfedő. A kalap peremét többféle módon fel tudja hajtani, attól függ mennyire van meleg vagy hideg, esetleg védi a szemét az erős napsütéstől.
Hátán hordozókeret, amit egyszerű volt készíteni és könnyen lehetett javítani, állítani rajta, ha több dolgot kellett rá kötözni. A hordozó kereten gyapjú pokróc és birkabőrök az alváshoz.
Kezében bot, ami segíti a sétát. Ezekre a botokra sokszor véstek imádságokat, szentek neveit vagy akaszottak rájuk keresztet, szent képeket, amik megsegítik a hosszú vándorlást és kitartásra bíztatják a zarándokot.
Az összkép nem egy szerzetes zarándokot mutat be, hanem inkább egy közembert, esetleg polgárt, aki zarándok útra vagy vándorlásra készül.
