Ebben a blogsorozatban olyan legendás személyeket és varázstárgyakat ismertetünk, akik vagy amik segítséget nyújtanak a rossz legyőzésében, illetve akikről és amikről történetek szóltak a középkorban.
Rengeteg történet ismert, amiben szerepelnek varázserővel bíró kardok. A magyar mesevilágban is ismert, a táncoló szablya, ami magától szabdalja az ellent vagy épp az olyan kardok, amiket csak a viselője tud kihúzni hüvelyéből.
A kard a nemesség, lovagiasság, tisztalelkűség és az eskü jelképe. A középkorban a kardot csak a lovagok használták, illetve az uralkodói család tagjai. Drága és értékes fegyver volt, külön szakma épült köré, hiszen a kardkovácsok voltak a legjobban megbecsűlve.
Talán nem is csoda, hogy ennyi varázskardról számolnak be a történetek, hiszen ezeket a fegyvereket híres nagy harcosok vagy szentek használták, akiknek megírták vagy megénekelték nagy tetteiket.
A leghíresebb kard, Artúr király fegyvere. Rengeteg változata van, hogy miként került hozzá. A leggyakoribb, hogy kőből húzta ki. Továbbá azt is ismerjük, hogy egy párbaj során kettétört a kard így a tóba dobták, ahonnan előjött a Vizek istennője és átadta Artúrnak az újra kovácsolt kardot, mondva, hogy a királyok kardja őt illeti.
A vizek istennője szerepel Sir Gawain, a zöld lovag legendájában is, amiben szintén kardot ad a lovagnak. Igazából az Excalibur története összegyűjti az összes nép kardlegendáját. Szinte minden történetbe megtalálható az a részlet, hogy a főhős a kőből húzza ki, illetve egy rejtett kardot talál, amihez megpróbáltatások útján jut hozzá.
Érdekesség, hogy találtak „bizonyítékot” rá. Glastonbury-ben a régészek találtak egy kőoltárszerűséget, amiből egy kardmarkolat áll ki.
Artúr király legendája már a 13.-14. században is ismert volt. Feltétlezik, hogy néhány angol uralkodó ezzel díszítette a tróntermét jelezve nagyságát, de az is lehet, hogy az eskütételeknél volt nagy szerepe. III. Edvárd, mikor megalapította a Térdszalag rendet az Artúr király mondakör ihlette meg. A kerekasztal lovagjai mintáját vette alapul, állítólag ténylegesen kerekasztalt csináltatott és az fölött tanácskozott lovagjaival. Így nem elképzelhetetlen, hogy a középkor során megalkottak egy kőbeszúrt kard emlékművet, ami tiszteleg a monda előtt.
A legenda szerint egy pásztor talált rá a kardra, egy szikla alatt, de egyes változatok szerint eltemették a föld alá, csak az élének egy része látszott ki. A pásztor akkor vette észre, mikor az egyik báránya sántítva, véres lábbal tért vissza. Követte a vér nyomát, hátha rátalál mi okozhatta. Ekkor látta meg a kardot, ami úgy fénylett, mint a Nap és olyan éles volt, hogy alig mert hozzáérni. Úgy döntött Attilának, a hunok királyának adja. Ő nagyon megörült az ajándéknak és kijelentette, hogy ez bizony a Hadisten kardja, amivel legyőzi az egész világot.
A kard állítólag át tudta vágni a az ellenfél pengéjét, illetve nem volt olyan páncél, amin nem hatolt volna át. Nagy valószínűséggel damaszkuszi penge lehetett. Nem tudni mi lett a karddal. Egyesek szerint vele temették, de él az az elmélet is, hogy Nagy Károly frank császár birtokolta, ez látható a bécsi múzeumban, avagy a képen.
A walesi mitológiában egy rövidkard, amit Aengus, a fiatalság istene adott fiának Diarmuidnak. A kardot úgy is nevezték, hogy „Kis düh”, ugyanis apja egy nagy kardot forgatott, aminek „Düh” volt a neve. A kardnak az volt a tulajdonsága, hogy olyan sebet ejtett, amit nem lehetett begyógyítani, bárhogy is próbálták azt.
Aengus híres volt szépségéről és minden nő beleszeretett, ha meglátta. Egy vacsorán, ahol összejöttek az istenek és a félistenek Congus, a vadállatok istene féltékeny lett Aengusra. Így vaddisznóvá változott és megtámadta a fiát Diarmuidot. A fiú védekezett, így levágta a vadkan egyik agyarát, de a csapás után félbetört Beagalltach, a rövid varázskard. Congus felöklelte a fiatal istenséget, aki belehalt a támadásba. Aengus utána bosszút állt fián, és megölte Congust.
A skandináv történetekben Háma herceg kardja. Háma egy erős, hatalmas harcos volt, nem tudni, hogy tett szert a kardra. Óriásokkal küzdött, sárkányt is ölt.
Akkora híre volt, hogy Theodoric királyt is kihívta párbajra, aki akkoriban a legnagyobb és legfélelmetesebb király volt. A párbaj során Háma a király sisakjára sújtott, ami ketté hasadt, de egyben a híres kardja is ketté tört. Így a király lefegyverezte. A párbaj után hűséget esküdött Theodoric királynak.
(Érdekesség: Háma szerepel a Gyűrűk urában is, aki halála előtt fiának adja át a kardját)
A Tündérkirálynő című reneszánsz eposzban szerepel a kard. Artegall lovag kardja volt, aki Demeter, az aratás istennőjétől kapta. A kard aranyszínű volt és legyőzhetetlenné tette. Ez volt a problémája is.
Egy jövendölés szerint csak akkor kerülhet a Mennyországba, ha szerelme végez vele. A történet lényege, hogy párbajozni kellett az ellenséges király lovagjával: Britomarttal, aki egy lovagnak öltözött nő volt. Miután legyőzte az álruhás nőt, hiszen kardjával minden harcot megnyert, levette ellenfele sisakját és egyből beleszeretett. Artegall döntés előtt állt, vagy megnyeri a királya háborúját, vagy hagyja magát legyőzni, hogy a Mennyországba kerüljön, ugyanakkor nem akart meghalni, mert megismerte a szerelmet. A történet vége többféle módon is végződik.
A frank/francia Roland énekekben szerepel a kard. Roland kardja, aki Nagy Károly frank császártól kapja. A neve egy szóösszetétel, olyasmit jelent, hogy „Erősen/Kitartóan vágó/kaszáló”.
A legenda szerint Nagy Károly volt az első birtokosa, aki egy angyaltól kapta a kardot. A fegyver elég összetett. A markolatba beledolgozták Cézár egy babérlevelét a koszorújából, továbbá Szent Péter foga is díszíti. A markolat Szűz Mária ruhaanyagával van betekerve.
Roland a kardot a szaracénok ellen használta, és sikerült megnyerni vele a háborút. A szaracén vezért is ezzel fejezte le.
A Roland halála versrésznél említik meg a kardot ismét. Roland halálosan megsérül. Mielőtt meghalna elakarja pusztítani a kardot, hogy nehogy az ellenség kezébe jusson. Megpróbálja eltörni, hatalmas márványtömbökhöz üti, de a penge nem adta magát, mert félbevágta a tömböket. Így utolsó erejével elhajította a kardot egy sziklába, ahova belefúródott. Később ezt a kardot leláncolták, nehogy valaki kihúzza onnét.
A kelta mitológiákban szereplő Ezüstkezű Nuada király kardja volt. Danu istennő adta neki, egyes változatok szerint ő volt a Duna folyó istennője.
A kard fényessége és szép kidolgozása ellenállhatatlan volt, mindenki szerette volna magának. Továbbá sose csorbult ki az éle és bármit ketté tudott vágni, még a köveket is, sőt a hegyeket is. Sötétben ragyogott, ha varázsigét mondtak neki. A király miután meghalt visszaadta Danu istennőnek a kardot.
Beowulf legendájában szerepel a kard. Unferth király adja Beowulfnak, hogy ezzel győzze le Grendelt, a torzszülött trollt és anyját, a mocsári boszorkányt. A boszorkány, Unferth királyt még fiatal korában elcsábította és fiút adott neki, Grendelt, akivel nem képes megküzdeni a megidősödött király.
Beowulf mikor megtalálja a boszorkányt, és leakarja szúrni a karddal, az elolvad a kezében. Ugyanis az a bukott, elcsábított király birtokában volt, így harcképtelenné vált a kard.
A történet folytatása, hogy Beowulf is beleszeret a boszorkányba, aki szül neki egy sárkányt, amivel megkell küzdenie majd öregkorában, így ugyanarra a sorsa jut, mint Unferth király.
Orosz mitológiában található kard. Sok fordítása létezik: Varázskard, Lengő kard, de a mitológiából adódóan a Rejtett kard neve a legmegfelelőbb.
Dobrynya Nikitich bogatyr (avagy vitéz, lovag, nagy harcos) kardja volt. A kardot egy kivájt törzsbe találta meg, egyes legendák szerint kő alatt vagy egy vár falában. A fegyver állítólag magától is tudott harcolni, kirepülve hüvelyéből a gazdája előtt táncolt és védte azt.
Hosszabb nevén: „La espada lobera”, ami azt jelenti, hogy „A farkasölő kard”. III. Kasztíliai Szent Ferdinánd királyé volt, a 13. században.
A király még herceg korában gyakran látogatta a lovagitornákat és mindegyiket meg is nyerte. Az akkori pápa úgy hívta, hogy „Jézus Krisztus legyőzhetetlen bajnoka”.
A legenda szerint egy vadászat során eltévedt és farkasok támadták meg. Ezzel a karddal ölte meg a falkavezért és ezzel menekült meg a vadállatoktól.
Halálos ágyán fiának adta a kardot, a következő mondattal: „Nem hagyhatok örökséget neked, de átadom neked kardomat, Lobera-t, amely múlhatatlan, és amellyel Isten sok jót adott nekem.”
A sevillai székesegyházban látható a kard. Pengehossza 80 cm. A markolat és a keresztvas is ezüsttel van díszítve.
A germán Nibelung-énekben szereplő kard, Sigurd (Siegfried) kardja volt. Regin törpe kovácsolta neki a kardot, hogy testvérét, Fafnirt a sárkányt, megölje. Ugyanis a törpekovácsot kiszorította az örökségből és magának akarta a kincseket. Mivel ő törpe volt nem tudott megküzdeni a jóval erősebb testvére ellen, így Sigurd felesküdött neki, hogy segíteni fog neki. Sigurd, mikor elkészült a kard, az üllőn próbálta ki az élét és egyből félbe is vágta azt. Ezzel a varázsfegyverrel sikerült legyőzni Fafnirt a sárkányt és teljesítette az esküjét.
Szent Johannát talán nem kell túlságosan bemutatni, hiszen elég ismert személy. Lovagnak adta ki magát és csatákat, párbajokat nyert meg.
A kardját a Szent Katalin templom kriptáiban találta meg. Állítólag isteni hang súgta neki, hogy ott találja. A kardba öt keresztet véstek, ami védelmet nyújtott neki, továbbá sose rozsdásodott be a pengéje. Ezzel a fegyverrel aratta a legnagyobb győzedelmeit, hiszen Szent Katalin oltalmába volt, mikor használta a kardot.
A híres spanyol lovag, El Cid kardja. A lovag eredeti neve Rodrigo Díaz de Vivar, spanyol nemzeti hős, aki a 11. században a mórok elleni háborúban vett részt és sokszor győzedelmeskedett. Rengeteg történet, népmese és legenda szól róla. Nehéz is lenne mind felsorolni.
A kard a Marcilla kastélyban található. A hossza 93 cm és 1,15 kg tipikus 11-12. századi szélespengéjű egyenes kard. A markolatot és a keresztvasat később a 16. században átalakították, hispán-mór stílusra. Az ilyen átalakítások gyakoriak voltak az ereklyéknél, hiszen passzolnia kellett a királyi vagy főúri berendezéshez, illetve úgy vélte az akkori korszak embere, hogy ez esztétikusabb és magasztossabb látványt nyújt, mint eredeti formájában.
A pengén felirat is található: „Én vagyok Tizón, aki 1040-ben született”, továbbá: „Üdvözlégy Mária kegyelemmel teljes, az Úr legyen velem!”
A híres William Wallace, skót lázadóvezér kardja. Elég vitatott az eredetisége, hiszen Wallace a 13.-14. század fordulójában élt. Ebben a korban még nem készítettek kimondottan hosszúkardokat, illetve nem olyanokat, ami ki van állítva, ahogy az látható a képen.
A kiállított kard nagy valószínűséggel 16. századi. Az lehetséges, hogy Wallace a harctéren hatalmas, illetve a korhoz képest nehéz karddal harcolt, de nem egy 163 cm-es claymore-ral, illetve skót hosszúkarddal.
