Ebben a blogsorozatban a 14. században élt és tevékenykedő zsoldoskapitányokról lesz szó. Olyan lecsúszott lovagokról vagy felkapaszkodott katonákról, akiket királyok és bárók kértek fel.
Születési ideje ismeretlen. Annyit tudunk róla, hogy a sváb Ertingen melletti Burg Landauban született, III. Eberhard gróf legidősebb fiaként.
Az első biztosabb adat róla, hogy 1338-ban érkezett meg Észak-Itáliában, zsoldos lovagként. Grófi családból származott, mégis zsoldosnak szegődött. Ez a jelenség nem volt egyedi a német uraknál, hiszen számos kisnemes szegényedett el akkoriban vagy épp a pápa vette el a birtokát.
Ezekben az időkben zajlott az invesztitúraharc, avagy a világi-egyházi konfliktus, ahol a pápa párti guelfek és a német-római császárhű ghibellinek harcoltak egymás ellen. Nagy valószínűséggel Landau családja és rokonsága a pápa ellenes ghibellinekhez tartoztak.
Tehát Konrad von Landau megérkezik Itáliában. Számos zsoldos csapathoz szegődött, akikkel megjárták Lombardia területeit, illetve Veneto és Piemont területén harcolt, mind sikertelenül.
Majd egy évtized vereséges küzdelem után találkozott Werner von Urslingennel, 1348-ban. Mivel honfitársak voltak hamar kialakult a bizalom köztük. Így Konrad von Landau csatlakozott a hírhedt Nagy Társasághoz.
A két lovag szövetsége hatalmas erőt jelentett, egész Itália félte nevüket. A hatalmukat szinte megduplázta az a hadjárat, mikor Nagy Lajos uralkodónk elindult Nápoly ellen. Urslingen és Landau nem várt a szövetségkötéssel, hamar felkeresték a magyar uralkodót, akinek jó szolgálatot tettek. A magyar király szinte gondtalanul kelt át egész Észak-Itálián.
Ezekben az időkben tőrt ki a hatalmas pestis járvány. Az olasz nép úgy tartja, hogy a német zsoldosok hozták magukkal, szinte patás ördögöknek írták le őket, akik csak háborút és halált hoztak rájuk.
1350-ben Werner von Urslingen elkapja a pestist és hazatér az ősi birtokára. A Nagy Társaság vezetését a rosszhírű Frá’ Moriale veszi át, akit a pápa kiátkozott az egyházból, majd megbélyegezte, hogy maga az Antikrisztus. Az új zsoldoskapitány könyörtelen hadjáratba kezd, nem kímélve embereit. Beveszi egész Bolognát, Romagna területeit és számos kisebb-nagyobb városállamot. Az ámokfutása nem tartott sokáig, mert még ebben az évben elfogják a pápa párti csapatok és kivégzik Rómában. A Nagy Társaság feje így Konrad von Landau lesz.
Ekkor már az olaszok csak úgy ismerik, hogy Conte Lando, avagy Lando gróf. Konrad folytatja a hadjáratokat, szintén kíméletlen hadvezérré vált Urslingen és Frá’Moriale mellett.
Számos csatáját lehetne felsorolni, de az egyik legfontosabb az Rimini ostroma volt. Mikor odaér seregével a városhoz addigra olyan hírnevet szerzett, hogy a pápa konkrét kereszteshadjáratot küldött ellene. Rimini városát azért akarta meghódítani, hogy szert tehessen a gazdag kikötőre és kijusson a tengerre embereivel.
A várost meg akarta venni, ám az olasz várkapitány nem adta el neki a várost. Így Konrad a 40 000 fős seregével letáborozott a várfal köré és úgy döntött kiéhezteti a lakosságot. Közben a környékbeli városokat, falvakat fosztotta ki, hogy biztosítsa az utánpótlás. Rimini környéke kiürült, csapdába esett az egész város. A könyörtelen várakozás hónapokig tartott, és ekkor még nem tudta Konrad von Landau, hogy ez lesz a veszte. Ugyanis a pápai kereszteshadak ez idő alatt csak erősödtek és csak arra vártak, hogy megtámadják a garázdálkodó német zsoldossereget.
1359-ben meg is történt a felmentő hadjárat. Az olasz keresztesek megtámadták Konrad von Landau-t, aki bár felkészült a támadásra, de nem számított a túlerővel. A zsoldosai ekkor már igen elkényelmesedtek, egyes kapitányai megtartottak egy-egy környékbeli falut, így lecsendesedett a harci vágyuk. Landau viszonylag egyedül maradt az ütközetben, és látva az erős ellent, úgy döntött, hogy jobb lesz menekülőre fogni. Sikeresen megmenekült, majd egy-két évig békét kötött. Ez idő alatt megpróbálta újra feltámasztani a Nagy Társaságot.
Innentől Landau portyái és hadjáratai többnyire sikertelenné válnak, illetve nem akkora szabásúak voltak, mint régen. Részben megfogyatkozott a Nagy Társaság létszáma, részben a zsoldoskapitány vereségének a híre eltántorította a német zsoldosokat és inkább felhagytak a harcos léttel.
Landau helyzetét még az is súlyosbította, hogy a pápai sereg élére John Hawkhood állt, aki Firenzéből vezette a nagyhírű Fehér Kompániát. A német zsoldosseregnek esélye se volt legyőzni a híres angol kapitányt.
Az utolsó ütközete a Milánó melletti Novarában zajlott le. 1363 tavaszán Konrad von Landau felült a lovára és megindult a városvédők és a pápai sereg ellen. A városvédő gyalogság lándzsáikat előre szegezve kiütötték a nyeregből a hírhedt német vezért. Egyik védő lándzsája eltalálta a jobb karját, így könnyen foglyul ejtették. Az ütközet befejeződött, a német zsoldos had vesztesként vonult vissza. Konrad von Landau, avagy Lando gróf pár napra rá belehalt a sérüléseibe.
Konrad von Landau fennmaradt az olasz mesékben. Számos városban ismert a neve, és úgy tartják, hogy ahol megjelent ott felütötte a fejét a pestis, illetve egyéb súlyos betegség.
A kortárs olasz történetírók így emlékeznek róla:
„Egy részeges német kapitány, aki ideje nagy részét a lakomaasztalnál töltötte borivással” (Peter Azario, 1312-1367?)
„Egy közönséges rabló, aki úgymond egész Itáliát kifosztotta” (Sozomeno da Pistoia, 1387-1458).
Sőt még a 17. században sem változott a véleményük az olasz történetíróknak:
„Keveset törődött azzal, hogy másokért vért ontson” (Ludovico Antonio Muratori, 1672-1750).
