A legtöbb esetben nem csak a szent élete érdekes és misztikus, hanem az ereklyéje is, főleg, ha gazdája Krisztussal egy időben élt és szorosan kapcsolódott hozzá. Úgy tartják, hogy e tárgyaknak ereje van, és aki a kezébe tartja, az csodákra képes. Nos ilyen a Sors lándzsája is, illetve Szent Longinus lándzsája.
Rengeteg történet fűződik hozzá, hogy megmaradt-e egyáltalán, ha igen, kinek a tulajdonában van, hol található. Annyi bizonyos, hogy már a 12. században keresték a kereszteslovagok, és majdhogynem a Grállal egyenrangú ereklyének számított. Ugyanebben a korban kötötték össze Arthúr király legendájával. Állítólag a legendás király rejtette el a lándzsát a Grál mellé. Továbbá számos lovag, hadvezér, kalandor számolt be arról, hogy megtalálta a lándzsát a Szentföldön. Egyesek szerint pedig az arab hordák vezetői tették rá a kezüket, és azzal indultak el Jeruzsálem ellen. Majd nagyot ugorva az időben azt is mondják, hogy Napóleon tulajdonában volt, utána Bismarck kezében, sőt még Hitler is birtokolta, és sorolhatnánk még...
Sok elméletről és történetről lehetne beszámolni, hisz mindenki azt a lándzsát szerette volna megkaparítani, amire a Megváltó vére tapadt. Hogy miért?
Úgy tartják, hogyha a kezébe fogja az ember, akkor az emberiség sorsát tartja a kezében. Hatalmas erőt kap tőle, amit tudnia kell irányítani a jó vagy a rossz felé.
Jelenleg három lándzsát tartanak a Sors lándzsájának. Az egyikről kiderült, hogy a 15. században készítették, a másikat meg jóval később. A következőkben csak egy bizonyos lándzsáról lesz szó, aminek nagy szerepe volt a történelemben. Állítólag ez az a fegyver, illetve egyben hatalmi jelkép, ami tényleg Szent Longinus lándzsája. Ez nem más, mint a bécsi lándzsa, a Hofburg Kincstárban. A története hosszú, és néhol zavaros is. Állítólag 1098-ban találták meg a Szentföldön az első keresztes hadjáratban, ám előtte még Nagy Károlyé is lehetett.
Annyi bizonyos a megtalálása előtti időből, hogy Madarász Henrik szász herceg, majd német király nevéhez fűződik, aki Konstantinápolyból hozta haza a fegyvert. Igen nagy becsben tartotta, később hatalma jelképévé tette és mindig a kezében tartotta, mikor a trónján ült.
A 14. században változáson esett át az ereklye, és innen tudhatunk meg először valamit az alakjáról. Egy vékony hegyű fegyver volt, ami keretet kapott, majd egy arany hüvelybe helyezték. Tehát a képen csak a belső rész az ereklye, a többi köréépített ereklyetok, ereklyetartó.
A képen a bécsi lándzsa felső része látható, amint láthatjuk maga az ereklye egész vékony, akár egy római pillum. A pilum általános fegyverzete volt a római légiósoknak, és főként dárdaként használták, dobásra. A középkor folyamán eltűnt ez a forma.
Így feltételezhetjük, hogy Madarász Henrik tényleg egy régi lándzsát hozhatott haza, amit jogosan mondhatott Szent Longinus lándzsájának
