Lényegében a lándzsa és a csatabárd keresztezése. Egy hosszabb nyelű, ám laposabb és könnyebb fejű csatabárdról van szó, amit nagytömegben könnyen lehetett használni.
A 14. századi legkorábbi alabárd a francia Voulge (ejtsd. Vulzs) típus volt. Egy nagy bárdszerű fej, ami két vagy több pontban volt ráerősítve a nyélre. A lándzsától hatékonyabb, ezzel nem csak szúrni lehetett, hanem erőteljesen vágni is.
Mivel súlyosabb volt, mint egy lándzsa ezért ezt két kézzel kellett forgatni, nem társult hozzá pajzs. Így az alabárdosok többnyire a csatasor második sorába tömörültek, és onnan csaptak előre, ahol védték őket a pajzzsal rendelkező társaik.
Az alabárd a 15. században sokat változott, annyira, hogy csatafegyverből átalakult át egy rövidebb nyelű sokfunkciós párbajfegyverré, aminek volt egy külön versenyszáma a lovagi tornákon.
