Az udvarhölgyek nemes családból származtak, fejedelmek, földesurak, gazdag bárók, bánok lányai, unokái voltak. A Magyar Királyságban nem csak magyar udvarhölgyek tartózkodtak a királyi udvarban, hanem szomszédos országok, sőt távolabbi nemesek lányai is: német, francia, lengyel, olasz, cseh, horvát, bosnyák stb.
Nagy Lajos felesége is udvarhölgy volt, aki nem volt más, mint a bosnyák bán lánya: Kotromanić Erzsébet. Óbudán nevelkedett a királyi udvarban, várva, hogy hozzáadják egy földesúrhoz vagy nádorhoz. Azonban Nagy Lajos beleszeretett, majd elvette feleségül, nem érdekelve azt, hogy sokan ellenezték a házasságot, mivel egy királynak magasabb rangú hölgyet, hasznossabb szövetségest kellett volna elvennie. Egyes korabeli pletykák szerint az esküvő előtt már terhes volt Erzsébet.
Az udvarhölgyek élete kiváltságos volt, azonban mégsem olyan, ahogy a mesékből ismerjük. Az udvarhölgyekről maga az anyakirálynő gondoskodott, illetve egy-egy magasabb rangú hölgy, avagy a főudvarhölgy osztotta be az idejüket. Kötelességük volt a tanulás, tudniuk kellett írni, olvasni, számolni, kitanulni több nyelvet, ismerni a művészeteket, énekelni, hangszeren játszani, tanultak történelmet, földrajzot és filozófiát. Ismerniük kellett jövőbeli férjük családfáját, rokonságát és előre felkészítették az ottani udvari etikettre, kultúrára őket. Ezenkívűl vallásosnak kellett lenniük, ismerniük kellett a zsoltárokat, sokszor fel kellett olvasniuk a Bibliából szertartásoknál. Továbbá nem ártott, ha jártasak voltak a politikában, bár túl sok szavuk nem volt benne, de fontos volt számukra, hogy kivel ápoljanak szövetségeket vagy kihez forduljanak segítségért, akár jövőbeli férjük miatt is.
Egyszóval tökéletes feleségnek kellett lenniük, felkészülve arra, hogy elveszi őket egy gazdag nemes, esetleg a király egy új szövetségese. Ezt már egész kis korukba tudomásukra adták.
Egy nemes hölgy akkor volt sikeres és népszerű, ha szép és termékeny, megtudja nevetetni a férfiakat, művelt és finom lelkű, szép hangon tud énekelni. Ezen kívűl tudta intézni a pénzügyeket és vezetni a háztartást, ha távol volt a férje, illetve szövetséges kapcsolatokat is tud áponi: levelezések, ajándékozások vagy különféle lakomák, vígasságok formájában. Tehát rengeteg dolognak kellett megfelelni.
Főudvarhölgyünk öltözete az 1340-1360-as divatot követi, viszonylag egy visszafogottabb ruha.
Fűzős cotehardie-t visel, amin a ruhaujj gombokkal van összefogva. Ez a szűkített ruhastílus nagyon népszerűvé vált a 14. század második felében, mikor elhagyták a bő köntösöket. A ruha a franciás mi-parti stílust követi, avagy felemás színű. Derekán bőr öv, veretekkel, többek között anjou-liliomokkal, ez is jelzi a francia stílust. A ruha nyakrésze elég nyitott, ami szintén jellemző a 14. század második felére, ekkor már kevésbé fogták össze a dekoltázst fibulával, csattal vagy valamilyen brossal.
Fején gyöngyökkel díszített pánt, amire erősíti a fátyolt, illetve ez fogja össze a hajat is. A fátyol nyitott, nem takarja annyira a haját és a nyakát, valamint az áll alsó részét, ez azt jelzi, hogy még fiatal, hajadon hölgy. Haja két fonatba van feltűzve, ami szintén francia módi. A 14. század második felében a hölgyek kissé szabadabban mutathatták hajukat és fonataikat, büszkélkedve, hogy milyen ápolt és dús.
Harisnyája élénk színű, ebben az esetben vörös. Az ilyen színes harisnyákat leginkább csak a nemes hölgyek engedhették meg maguknak és igen nagy izgalomnak számított, ha véletlen egy-egy hölgy megfeledkezvén magáról bokát villantott egy ünnepségen és kivírított az élénk, színes harisnya.
