A városokban és egyéb településeken a milícia biztosította a rendet. Ezek olyan polgári katonák voltak, akiknek katonáskodniuk kellett a földesúrnak. Azonban egy hadsereg nem csak milicistákból állt, hanem őrszemekből is. Az őrszemek azok a katonák, akiket kitanítottak a számszeríj használatra vagy hétköznapi életükben vadászok voltak és tudtak íjjal lőni és éles volt a szemük.
Az őrszemek helye a városban a falak, tornyok és bástyák, ahol figyelik mi történik a város külső és belső részén. Az őrszemek őrizték a biztonságot, illetve ellenőrizték a kereskedők hosszú kocsi sorát, vagy egy-egy vendégeskedő földesúr kíséretét tartották szemmel.
Az őrszemek feladata a hadjáratok során is fontos volt. Ők álltak őrt a rögtönzött tábori tornyokban, felügyelték a tábor szegleteit és őrt álltak a nemesek sátrai közelében.
Az őrszemek ritkán bocsátkoztak közelharcba, a lőfegyverek távol tartották az ellenséget, ám ha közelharcra került a sor volt náluk egy hosszabb tőr, rövidebb kard vagy szekerce, illetve egy kisebb méretű pajzs is.
Egy őrszem felszerelése viszonylag könnyű volt, hiszen gyorsan kellett mozognia egyik helyről a másikra, ha valami riadó történt.
Az őrszem felszerelése olyasmi volt leginkább, mint a városi milíciáé: fegyverkabát, bélelt sapka. Ez a földesúrtól függött, hogy mennyire szerelte fel őket sisakkal, lemezvért elemekkel vagy egyéb felszereléssel.
Az őrszem egyik legfontossabb ruházkodási eleme a csuklya lehetett. Az őrszemeknek hidegben, szélben, esőben, fagyban is őrt kellett állniuk. A csuklya igazán praktikus öltözék volt erre, védte a fejet, vállakat, mellkast, hátat, tarkót, sőt a farkas csuklyák szárát még sálként is használhatták.
Az őrszem fegyvere az íj, de méginkább a számszeríj volt. Az íjhoz sok tudás kellett és a várfalon nem volt túl praktikus nagysága miatt. A szemszeríj használatát viszont gyorsan el lehetett sajátítani és kisebb helyen is könnyen lehetett közlekedni vele. Ezenkívűl nem volt annyira érzékeny, mint az íj, jobban bírta a hideget, esőt, kevésbé gyengült el.
