A városokban és egyéb településekben a milícia biztosította a rendet. Ezek olyan polgári katonák voltak, akiknek katonáskodniuk kellett a földesúrnak. Azonban egy hadsereg nem csak milicistákból állt, hanem őrszemekből is. Az őrszemek azok a katonák, akiket kitanítottak a számszeríj használatra vagy hétköznapi életükben vadászok voltak és tudtak íjjal lőni és éles volt a szemük.
Az őrszemek helye a városban a falak, tornyok és bástyák, ahol figyelik mi történik a városfal külső és belső részén. Az őrszemek őrizték a biztonságot, illetve ellenőrizték a kereskedők hosszú kocsi sorát, vagy egy-egy vendég földesúr kíséretét tartották szemmel.
Az őrszemek feladata a hadjáratok során is fontos volt. Ők álltak őrt a rögtönzött fa tornyokban, felügyelték a tábor szegleteit és őrt álltak a nemesek sátrai közelében.
Az őrszemek ritkán bocsátkoztak közelharcba, leginkább igyekeztek előbb lőni, mint hogy sor kerüljön rá, ám volt náluk közelharci fegyver és egy kisebb méretű pajzs is, ha sor került volna iylesmire.
Egy őrszem felszerelése viszonylag könnyű volt, hiszen gyorsan kellett mozognia egyik helyről a másikra, ha valami riadó történt.
Az őrszem felszerelése olyasmi volt leginkább, mint a városi milíciáé: fegyverkabát, bélelt sapka. Ez a földesúrtól függött, hogy mennyire szerelte fel őket sisakkal, lemezvért elemekkel vagy egyéb felszereléssel.
Az őrszem egyik legfontossabb ruházkodási eleme a csuklya lehetett. Az őrszemeknek hidegben, szélben, esőben, fagyban is őrt kellett állniuk. A csuklya igazán praktikus öltözék volt erre, védte a fejet, vállakat, mellkast, hátat, tarkót, sőt a farkas csuklyák szárát még sálként is használhatták.
Az őrszem fegyvere az íj, de méginkább a számszeríj volt. Az íjhoz sok tudás kellett és a várfalon nem volt túl praktikus nagysága miatt. A szemszeríj használatát viszont gyorsan el lehetett sajátítani és kisebb helyen is könnyen lehetett közlekedni vele. Ezenkívűl nem volt annyira érzékeny, mint az íj, jobban bírta a hideget, esőt, kevésbé gyengült el.
