A francia brigaunt annyit jelent, hogy: felderítő, csatározó
Az olasz brigare pedig: verekedő, dulakodó
Valószínűleg Nagy Lajos nápolyi hadjárata során került a magyar nyelvbe ennek a szónak a magyaros változata, hogy: „bitang”.
Az ilyen katonákat többnyire száműzöttekből, zsiványokból, gyilkosokból toborozták. Ugyanis bűneik úgy kaptak megváltást, ha katonáskodtak.
Talán nem meglepő, hogy ezeket a katonákat helyezték legelőre a csatasorba, lényegében ezek voltak a „feláldozhatók”, úgy is hívták őket, hogy „előcsatározók”.
Mivel nincstelenek voltak, így a fő hivatásuk a katonáskodás volt. Rájuk jellemző leginkább, hogy a csaták során összelopkodták a halottakról a felszerelést, amit felhúztak vagy eladtak.
Ha nem katonáskodtak leginkább az erdőket járták és vándorló, tolvaj életet éltek.
A zsiványok olyan felszerelést hordtak, amit összelopkodtak vagy amit magukkal vittek dezertálásuk alkalmával. Valószínűleg igyekeztek a szebb, ép ruházatokat magukkal vinni, beszerezni. Természetesen különféle páncél elemeket is lophattak, ám a rejtőzködő életmódhoz nehéz és feltűnő lehetett sokszor.
A zsiványok gyakran takarták arcukat, akár csuklyákkal, hogy ne ismerjék fel őket, illetve árnyékba tartották az arcukat, hogy a rájuk vadászók ne találják meg őket az erdőkben, bozótosban.
Fegyverzetük gyors és rövid lehetett leginkább: hosszabb kések, avagy gyilok félék, szekercék vagy akár íjak, számszeríjak, ugyanis egy hosszúnyelű fegyverrel nehéz lett volna lopakodni, terepen járni.
