Ebben a blogsorozatban a 14. században élt és tevékenykedő zsoldoskapitányokról lesz szó. Olyan lecsúszott lovagokról vagy felkapaszkodott katonákról, akiket királyok és bárók kértek fel.
1323-ban született az essexi Sible Hedinghamben, Gilbert Hawkwood második fiaként.
Nincs megbízható forrás, hogy apja mi volt. Egyes történetírók úgy említik, hogy egy földbirtokos, aki egy bőrcserző manufakturát üzemeltetett, más források szerint szabó volt és fiát is szabónak taníttata.
A titokzatos múlt már a kortárs történetírókat is foglalkoztatta. Filippo Villani krónikás úgy jegyezte fel, hogy a Hawkwood név abból ered, hogy anyja egy erdőben szülte meg, amikor egy sólyom kőrözött felette, ám ez az elmélet több sebből is vérzik, hiszen nem ő volt az első Hawkwood, illetve nem tőle ered a családi név.
Itáliában Giovanni Acuto-ként ismerik, ami lefordítva úgy hangzik, hogy „Okos János”, nagy stratégaként kiérdemelte ezt a ragadványnevet. Okiratokban latinul jelent meg a neve, miszerint Johannes Acutusnak nevezték, ami szintén okost, ravaszt jelent.
Túl sokat nem tudunk gyerekkorából, annyi biztos, hogy Londonba adták szabótanoncnak, ám nem volt sokáig maradása ott.
Hawkwood a százéves háborúban kezdte pályafutását. III. Edvárd király szolgálatában. Úgy tartják, hogy részt vett a véres crécy csatában, ahol még csak egy hosszúíjász katona volt. Ezután a poiters-i csatában is részt vett, ám az ütközet után elhagyta a királyi sereget.
Az 1360-as években a félig leigázott Franciaországban rengeteg kisebb-nagyobb zsoldos társaság alakult: főleg angolok, de német és burgund csapatokból is volt szép számban.
John Hawkwood egy kelet-franciaországi zsoldos társasághoz szegődött. Ez a társaság volt a legnagyobb, úgy is hívták, hogy Nagy Kompánia, de említik Angol Kompániának is. A zsoldos kompánia Champagne városánál alakult meg, de nem tartózkodott sokáig ott, útjukat vették Avignon felé, ahol az ellenpápa rendezkedett be (ebben a korszakban két pápa is volt, az avignoni és a római).
Vándorlásuk során útközbe bevették Pont-Saint-Esprit városát, amit három hónapig tartottak. A város bevétele nem csupán egyszerű rablóhadjárat volt, hanem egy igen komoly váltságdíj elkobzása. Ugyanis a város egy hatalmas összeget gyűjtött össze, ami segítségével kifizetik a fogvatartott királyukat, János királyt, ki csúful pórul járt a poiters-i csatában az angolok ellen. A Nagy Kompánia ezt az összeget kérte a várostól, cserébe feloldják az ostromzárat.
A város nem adta meg az összeget, így maga a pápa írt levelet, hogy adják fel az ostromot, különben kiátkozza őket az egyházból. A levél egyenest John Hawkwoodnak volt címezve. A történetírók bizalmatlanok abban, hogy miért neki írt a pápa, valószínűleg azért, mert csak ő volt lovagi rangban.
Állítólag lovaggá ütötték a poiters-i ütközet után, de nem tudni, hogy pontossan mikor és ki. A legendák úgy tartják, hogy maga a Fekete Herceg tüntette ki. Mindenesetre itt már John Hawkwood egy magassabrangú tiszt lehetett, illetve egy kisebb egység kapitánya, bár nem tudni mivel érdemelte ki, illetve hogyan vásárolta meg rangját.
A kompánia nem reagált a pápai levélre. Végül a pápa csak megpuhította a zsoldos kompániát, ugyanis felmérte, hogy a fenyegetésre nem reagálnak, viszont a pénz és a vagyon remek motiváció számukra. Ezért felajánlotta, hogy szolgálják őt egészen „a Pireneusokon át Spanyolországban és az Alpokon át Itáliában”. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a pápa egy „keresztes” zsoldoshadat akart létrehozni. A Nagy Kompánia ketté szakadt, az egyik fele Spanyolország felé vette az irányt, a másik fele, John Hawkwooddal Itália felé, ebből alakult meg a Fehér Kompánia.
Ám mielőtt a pápa elé járultak volna Savoya-ban felbérelte őket Montferrat grófja, hogy segítsenek neki egy várható ütközetben. A zsoldos kompánia jól teljesített, annyira, hogy Montferrat górfja szerződést írt alá a kompániával, hogy segítségükkel leszámoljon a hatalmaskodó milánói Visconti családdal.
John Hawkwood, a Fehér Kompániával, épp abban az időben lépett Itália földjére, mikor a legnagyobb hatalmi harcok zajlottak. Milánó a szomszédos Genovával harcolt, északon Firenze és Pisa hadakozott egymással, továbbá Velence újabb és újabb területeket hódított meg a tengeren, a pápa szintén harcban állt, hiszen veszélyeztetve voltak a földterületei, végül Nápoly és környéke is lángokban állt, hiszen Nagy Lajos magyar csapatai több hadjáratot is indítottak ellene.
John Hawkwood amerre csak fordult szükség volt rá, ám legtöbbször a pápát szolgálta, aki elsőként felkérte. A pápa viszont nem mindig tudta kifizetni, ezért kénytelen volt feldúlni egynéhány várost, települést, hogy megjutalmazza embereit.
Egyik ilyen eset volt, mikor Firenzét dúlta fel, miután leverte a pápa elleni lázadást. Bármilyen furcsa belegondolni, de ez azért történt, mert összeveszett apósával, Barnabó Viscontival. Barnabó csak azért adta hozzá a lányát, hogy békét kössön Hawkwooddal és ezzel végett vessen a családja elleni harcoknak, illetve visszaverje vetélytársát, Montferrat grófot.
Az összeveszés abból adódott, hogy Barnabó Visconti egy hosszú harc után leverte a magyar király egyik legjobb hadvezérét Horváti János bánt, aki már egy ideje Nápolyban tartózkodott. Horváti a vesztes hadjárat után visszavonult azonban útközbe találkozott Hawkwooddal, illetve a német zsoldosokkal is, akit Landau vezetett akkoriban. A magyar csapatot leverték és a zsákmányt, illetve a váltságdíjat John Hawkwood és Landau zsebelte be. Barnabó Visconti a győzelem után jutalom nélkül maradt. Annyira megharagudott vejére, Hawkwoodra, hogy kizárta lánya hozományából, avagy a milánói földekből.
Ezek után írt a kompániának a pápa, hogy Firenzébe egy lázadást kell leverni. A feldúlt és elkeseredett John nem hogy leverte a lázadást, hanem fosztogatni kezdte a várost, amit nem nézett jó szemmel a pápa. Ezután a pápa elutasította, felbontotta az egyességet vele, avagy Firenzét magára hagyta, hagyva, hogy a Fehér Kompánia azt csináljon ott, amit akar. A megijedt firenzei nemesség gyorsan reagált, jobbnak látták felfogadni Hawkwoodot.
Ezek után John Hawkwood békésebb életet kezdett élni, letelepedett, kevésbé vállalt szolgálatokat, hiszen több ellenséget is szerzett: apósát és magát a pápát. Földesúri életbe kezdett, hatalmas területeket vásárolt Angliában és Olaszországban, illetve Firenze díszpolgára is lett. Bár az utónbbi érdekes helyzet volt, hiszen a várossal kötött szerződés kimondta, hogy soha nem teheti be lábát Firenzébe. Csak a város melletti kastélyában, illetve a város falain kívűl tartózkodhatott csapatával, onnan védte Firenzét. Nagyobb ütközetei nem voltak, csak egészen 1385-ig, amikor már a 60-as éveiben járt.
Ebben az évben tört ki a Padova és Verona közti háború, amibe beleavatkozott Firenze is, hiszen szövetségbe állt Padovával. Az öreg kapitány bár már idős volt, de stratégiája és taktikája nem gyengült. Úgy említik, hogy a „legszebb gyözelmét és a korszak legnagyobb katonai bravúrját hajtotta végre.”
Ütközeteiben arról vált híressé, hogy roppant türelmes tudott lenni és hatalmas fegyelmet tartott. Az említett csatát úgy nyerte meg, hogy páncélos lovas egységével megvárta míg a veronai had bal szárnya felszabadul. Amint rést látott a védelmükön, illetve oldalra fordult az ellen, rögvest lecsapott rájuk lovasságával, akár a sólyom az áldozatára.
John Hawkwood egyetlen nagy vágya az volt, hogy visszatérhessen Angliában. 1394-ben, mikor a 70-es éveien járt el is határozta, hogy hazatér és nyugalomban fog meghalni. Azonban előbb érte utol a halál, pont az indulás előtt. Díszes temetést tartottak, hosszú kíséretet kapott a végső útján, megadták a tiszteletet a város védelmezőjének. Mondhatjuk úgy is, hogy egészen haláláig kellett várnia, hogy belépjen Firenze kapuján, ugyanis a városi Dómban temették el. A kompániája az angol királyi zászlóval kísérte, majd vitték utána kardját, pajzsát és sisakját.
Emlékezete sokáig fennmaradt, sőt a mai napig emlékszik rá a firenzei lakosság. 1436-ban a híres Medici család bérelte fel Paolo Uccellót, hogy fesse újra a Dómot. A festőművész megörökítette Hawkwood portréját, ami ma is látható az északi falon. Szürkészöld lovon ül, parancsnoki pálcával és páncélba öltözve. Alatta latin felirat: Ioannes Acutus eques brittanicus dux aetatis suae cautissimus et rei militaris peritissimus habitus est („John Hawkwood, angol lovag, korának legbölcsebb vezére és a hadművészet legszakavatottabb ismerője”).
Úgy tartják, hogy ravasz ember volt és brutális.
A ravaszsága abból eredt, hogy sokszor használta a visszavonulás taktikáját, illetve hamis információkat terjesztetett, hogy megzavarja ellenfeleit. Ilyen eset maradt fenn, mikor 1391-ben harcolt a milánóiak ellen, akiket becsalt az erdőbe, úgy hogy a fákra harci lobogókat köttetett. A milánóiak bevették magukat az erdőbe, hiszen azt hitték a zsoldos kompánia tartózkodik ott. John ezalatt körbevette az erdő azon szegletét és legyilkolta őket az íjászaival.
A legyőzőtt ellenségnek nem kegyelmezett, nyugodtan hagyta katonáit, hogy erőszakoskodjanak a nőkkel, illetve kegyetlen bosszúkat állt az ellenséges tiszteken, lovagokon. Ez megkérdőjelezi Hawkwood vallásos hitét, az olaszok sokszor barbárnak tarottták, illetve az angolokat alapból elítélték a magatartásuk miatt. Az sem javított a hírnevén, hogy sokszor kolostorokat és templomokat fosztott ki, miután elfoglalt egy települést.
Másik érdekesség róla, hogy viszonylag részletes információ van kinézetéről. Azt írták róla a krónikások, hogy: nehéz testalkatú, vállas ember volt, akár egy fiatal szarvasmarha. Erőskezű, jól bírta a strapát és harcot. Barna szemei nagyok, számítóak voltak, akár a sólyomé, súlyos szemöldök nehezedett rá. Az orra hosszú, szabálytalan és hegyes volt. Egyenes gesztenyebarna hajú.
Természetesen nem kell biztosra venni, bár ebből a leírásból alkotta meg Paolo Uccello a festményt, amit ma is ismerünk.
Érdekes feljegyzés az is, hogy tudni mennyit kereset” évente, egy-egy szolgálatból. Tudni, hogy az évi bevétele 6000-8000 firenzei aranyforint volt, hogy összehasonlítsuk: egy jómódú firenzei kézműves mesterember évente 30 firenzei aranyforintot keresett.
A Fehér Kompánia nevének eredete kissé homályos, nem tudni miért épp a fehér nevet viselték. A legelterjedtebb teória az, hogy a zsoldosok fényesre csiszolták páncéljaikat, illetve ez volt az ismertetőjegyük, így rajtuk maradt a fehér név. Másik elmélet szerint John Hawkwood címeréből ered, hiszen azt a címert viselték a köpenyükön és a lobogókon, ami látható, hogy nagyrészt fehér. Végül a harmadik teóriát egy kortárs francia pap, Arnaud de Cervole jegyezte fel, aki zsoldos pályára állt kalandos élete során. Azt írta, hogy az angol zsoldosok fehér köpenyt viseltek és a franciák csak úgy ismerték őket, hogy bandes blanches, avagy a „fehér bandák/fehér csapatok”. Bár nem tudni, hogy általános jelenség volt ez az angol zsoldosoknál vagy kimondottan a Fehér Kompániára gondolt.