Ebben a blogsorozatban megismerkedhetünk a leghíresebb lovagokkal, akik a 14. században éltek, és tetteikkel kiharcolták, hogy emlékezzen rájuk az utókor.
1320-ban Broonsban látta meg a napvilágot, egy breton kisnemesi családban, apja a település ura volt. Elsőszülött fiú volt, de apja kitagadta az örökségből.
Kortársa, Jehan le Cuvelier trubadúr, a következőket írta róla: „legcsúnyább gyerek volt Rennes-től Dinanig”.
Bertrand du Guesclin valóban kopaszodó, alacsony, rövid lábú, de széles vállú volt, nyaka vastag, teste pedig sörtés volt, leginkább egy vaddisznóra hasonlított. Apja szégyellte a kinézete miatt, és egyáltalán nem támogatta abban, hogy lovag legyen. Így Bertrandnak egyedül kellett feltalálnia magát.
Fiatalon részt vett számos lovagitornán apródként, ahol elsajátította a lovagi közelharc művészetét. 20-as éveiben, az 1340-es években, felállított egy irreguláris kompániát, akikkel a paimpont-i erdőben tanyázott. Az erdőből időnként kitörtek és este az utakon, illetve a közeli településeken angol őrjáratokra, csapatokra vadásztak, ugyanis a nagy száz éves háború első évei söpörtek végig Bretagne területein.
A taktikájának köszönhetően hamar híressé vált, hiszen sose tudták foglyul ejteni. Az egyik leghíresebb tette az volt, mikor fogságba ejtette Sir Hugh Calveley angol lovagot, ki igen nagy hírnévben állt akkoriban. Az akciója után Bertrand megkapta a lovagi címet, amire nagyon régóta vágyott.
1356-ban a vesztes poitiers-i csata után a francia király, II. János, foglyul esett. Ezt kihasználva az angolok ostrom alá vették Bretagne fővárosát, Rennes-t. Bertrand du Guesclin csapatával az angolok ellen vonult, elkezdte portyázni az utánpótlásukat. Ezzel elhúzta az ostromot, végül a kiéhezett és sarokba szorított angol sereg beérte a város által fizetett váltságdíjjal.
Ezután a leendő trónörököstől, V. Károlytól, új címet kapott Bertrand, mégpedig megkapta a breton-francia erők parancsnoki rangját.
A nagyobb rang nagyobb hírnévvel járt. Az angol lovagok, kapitányok felfigyeltek az egyre erősebb breton lovagra. Bertrand du Guesclin ezentúl nem tudta folytatni a portyázó harci stratégiáját, hiszen jóval nagyobb csapatot irányított.
Hadakozásai során hatalmas győzelmei, de egy-két nagy veszteségei is voltak, főleg Auray-nál. Mindössze tíz év alatt részt vett hat jelentősebb csatában a százéves háborúban, illetve nem csak az angolok ellen hadakozott, hanem a spanyol kasztíliai had ellen is. Összesen négyszer esett fogságba, de mindig kiváltotta magát.
1370-ben a király megtette főparancsnoknak. Első intézkedése az volt, hogy egy téli hadjáratot indított el az angolok által meghódított területekre. Célja az volt ezzel, hogy a felhalmozott és elraktározott élelmiszert szerezzék vissza, ezzel is gyöngítve a hódító hadak utánpótlását.
Az angolok ekkor már igen félték a nevét. Ezt az is bizonyítja, hogy fennmaradt több olyan esett, hogy Bertrand csapatai az angol sereget egészen a várfalig kergette, de a város nem merte kinyitni a kapuit, inkább végig nézték a várvédők ahogy a helyőrségüket lemészárolják.
Az angolok ellenni stratégiája bevált, a királyi udvar annyira megszerette az alacsony torz parancsnokát, hogy 1372-ben maga Bertrand du Guesclin tarthatta keresztvíz alá a kis I. Lajos orléans-i herceget.
Ezek után azon volt, hogy végleg megakadályozza az angolok előre nyomulását. Északra utazott Saint-Malo-ba, ahol megakadályozta, hogy az angolok partot érjenek. Innen délre vette az irányt, járt Aquitaniába, Bergeracban, Bordeaux-ban és tűzzel-vassal irtotta az ellent, és ezzel hatalmas területeket szerzett vissza a francia koronának.
Utolsó tette 1380-ban volt, amikor a király Auvergne-be helyezte át, hogy védje meg a települést. Bertrand a harcok után belázasodott, és egy forró júliusi napon meghalt.
Állítólag királyhoz illő temetést kapott: „négy állig felfegyverzett bajnok négy jól felszerelt, díszes páncélú paripán vonult be a templomba, olyannak ábrázolva a halottat, amilyen élőben volt.”
Számos legenda maradt fenn róla a breton, illetve francia nép körében. Úgy tartják, hogy szeretett felesküdni, illetve fogadalmakat tenni. Ilyen volt pl. az a fogadalma, hogy addig nem veszi le a páncélját, míg vissza nem foglalja a montcontouri helyőrséget. Egy másik fogadalma az volt, hogy nem eszik akkor, ha elveszti az ütközetet, csak azután, ha megnyerte.
