Skip to main content

Gyerekfoglalkozások

Érdekel részletesebben a történelem? Szeretnél úgy harcolni akár egy lovag?

Child
óra
Élő történelemóra

A fő szezonunk nyáron szokott lenni, amikor rengeteg bemutatón, rendezvényen veszünk részt. Ősztől tavaszig pedig leginkább az egyesület fejlesztése a fő feladatunk, illetve az iskolai élő történelemórák. 

Egyesületünk már számos iskolában tartott órát, sőt még múzeumban is. Tanárok felkérésére próbáljuk érdekessebbé tenni és közelebb hozni a középkort: ruhák, páncélok, fegyverek és különböző használati eszközök segítségével.

A tárgyismereten kívül a kultúrával is megismerkedhetnek a gyerekek, ugyanis egy-egy érdekességről, szokásról, kulturális jelenségről hallhatnak a diákok.

Ezenkívül a mesemondás is idetartozik. Az egészen fiatal tanulók régi népmeséket hallgathatnak, követve a régi szokást, hogy a mese a legjobb tanitómeser.

Edzések

Ugyancsak a holtszezon aktivitása. 

Jelenleg a zentai Petőfi Sándor Általános Iskolában tartunk edzéseket. Itt sajátíthatják el az újonnan érdeklődők a fegyverhasználatot, itt jönnek létre új fegyvekombinációk begyakorlása, és itt zajlik a tánctanulás és a táncpróba is.

Az edzésünk fő vezérfonala, hogy jól ki kell ismerni egymás mozdulatait, stílusát, hogy szabadon harcolhassunk. Így sok időt vesz igénybe, hogy valaki igazán jó legyen akár egy fegyvernemen belül is, de amint kitanulta mestere lesz annak. 

A tánc részleg leginkább lányoknak szól, azonban az sem árt, ha a fiúk is megtanulnak egypár lépést. Ugyanis úgy tartotta a középkori szokás, hogy addig nem tud jól vívni egy harcos sem, ha nem tud táncot lejteni.

Mi a keresztvas? Mi a különbség a hosszú és rövidpenge között? Milyen tőrtípusok vannak? Mi jellemző a táncokra? Milyen zenék voltak?

A gyakorlati edzéseken kívül elméleti tudást is szerezhetnek az érdeklődők. Ugyanis edzéseken hangzanak el olyan részletes dolgok egy-egy fegyverről, technikáról vagy középkori elméletekről/eszmékről, amivel viszonylag keveset hall az ember.

Az érdeklődőknek nem szükséges előismeretekkel rendelkezni, hiszen az első lépésekkel kezdjük. 

Az edzésre való eljutás megoldható, hiszen csapattagjaink Szabadkáról és Magyarkanizsáról járnak edzésekre, így a köztes települések iránybavehetők.

Támogatóink